Túrabeszámoló

2019. szeptember 22-23-án, a Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület (CsEKE) szervezésében, Buzás Márton vezetésével a Csalhó-hegységbe túráztunk egy 14 fős csapattal.

Csíkszeredából reggel 6 órakor indultunk, 4 kisautóval utaztunk gyalogtúránk kiindulási pontjára a Neamţ megyei Durău üdülőtelepre, ahová több mint három órás utazást követően érkeztünk meg.

Útközben még megálltunk a Creanga-tetőn, ahonnan már látszott úticélunk, a Csalhó-hegység, amely a reggeli nap fényében fürdött és csalogatott, hívogatott minket.

Szép őszi napra virradtunk, amely ideális a túrázáshoz, ennél jobb időt nem is kívánhattunk volna.

A Csalhó Nemzeti Park gondnokságánál kiváltottuk belépőinket, majd 9.50-kor elindultunk 780 m-ről a piros sáv turistajelzést követve az 1780 m tengerszint feletti magasságban található Dochia menedékház felé.

Innen, az első irányjelző táblától a menedékházat 3 óra 30 perc alatt lehet elérni kényelmes tempóban.

Mivel kétnaposra terveztük a túrát, mi sem siettünk, többször is pihenőt tartottunk, volt időnk  csodálni  a Csalhó csábító szépségét, az összecementeződött kavicsköveket, az út széléről integető kárpáti harangvirágokat, tárnicsokat, és fényképeken keresztül megörökíteni a látottakat.

A mindig jó kedélyű túravezetőnk viccekkel fűszerezte a felfele vezető utat, így észrevétlenül, minden megerőltetés nélkül haladtunk az emelkedőkön.

Amikor meg-megálltunk egy-egy jellegzetes helyen megjegyezte, hogy jól nézzük meg, amit itt látunk, mert nem biztos, hogy következő alkalommal is ugyanilyen lesz.

Az 1220 m-en található Fântânele menedékházat egy óra alatt értük el. Az egykori épületnek mára csak az alapjai maradtak meg, de a felhalmozott faanyagból ítélve felújításra készülnek, ami jó dolog.

Az emelkedőket lankás szakaszok váltották, majd ismét emelkedők, így értük el az első látványos sziklaformációt a „Darabont Kucsmáját”, amelynél a ragyogó napsütésben hosszabb pihenőt tartottunk.

Gyönyörű a kilátás innen, a völgyben elnyúló települések sorozata és a Békási-víztároló, mesterséges tó több kilométer hosszan kígyózó, égszínkék alakja tárul elénk.

Utunk során több információs táblával is találkozunk, melyek bemutatják a nevezetességeket, a növény és állatvilágot, meg a helyhez kapcsolódó legendákat.

A szemközti oldalon, pár percnyi járásra egy újabb kilátó pont, hatalmas mélység és lenyűgöző magasság kontrasztja, csillogó szürke sziklafalak és élénkzöld erdők, egymás mögött sorakozó hegyláncok ameddig a szem ellát.

Még egy kis emelkedő szakasz és a legszebb részek következnek, a lapos kőtömbökkel lepadolt, törpefenyőkkel és borókákkal szegélyezett ösvények, előttünk magasodik a Panaghia sziklacsoport, s ettől nem messze az 1904 m-es Toaca csúcs, a Csalhó-hegység második legmagasabb csúcsa emelkedik.

Tovább haladunk, s nemsokára elérkezünk a bizonságosabb turizmus jegyében készült, 2018-ban átadott, fémből kialakított lépcsősorhoz, amely a hegy csúcsára vezet, a hajdani falépcsők helyén. A fém monstrumon, amely egy részen függőleges létrává változik, 519 lépcsőfokot számoltunk, az ötszázhuszadik lépés már a csúcsot jelenti. Stabil szerkezet, melyen kényelmesen elférnek egymás mellett a felfele és lefele tartó turisták, de a tériszonyosoknak még ez is kihívást jelent.

A Toaca tetején védőkorlát vigyáz a túrázók biztonságára, a sziklaszirten meteorológiai állomás van kiépítve.

A látvány innen pazar, minden irányba ellátni és a tiszta időnek köszönhetően igazán felemelő élményben volt részünk.

A csúcsélményt követően folytattuk utunkat, újabb törpefenyőkkel szegélyezett, közel 1 km-es szakaszon, ahonnan gyönyörű rálátás nyílik a hegytető sziklás csúcsára.

Már közeledtünk a Dochia menedékházhoz, amikor az ösvény bal oldalán egy különös sziklaformációt pillantottunk meg, egy hatalmas kőszívet, amelyet az óriások helyezhettek ilyen pozícióba, két sziklaszirt közé ékelve, alatta kisablak enged betekintést a mély völgyre.

Miután megörökítettük a Csalhó csodáját, a korai fagyoktól megédesített vörös és fekete áfonyát is szüreteltünk.

Amikor megérkeztünk, a menedékház előtti teraszon nagy volt a népsűrűség, mint csúcsszezon idején, mindenki raktározta a simogató napsütést, friss hegyi levegőt és a környező táj látványát.

A hely minden kényelemmel felszerelt, és jelenleg is folyamatos fejlesztés alatt áll. Ízléses berendezés, központi fűtés, vezetékes víz, tisztálkodási lehetőség, kényelmes fekhelyek tiszta ágyneművel, olvasósarok, finom ételek, italok, gőzölgő, aromás áfonyatea a környékről gyűjtött cserjékből. A menedékház közvetlen közelében van a hegyimentő bázis állandó szolgálattal.

A közös étkezés és közösségi est ezúttal sem maradt el, aztán lassan mindenki nyugovóra tért.

Reggel nem kellett senkit sem ébreszteni, mert mindenkit vonzott a napkelte élménye a hegyen, ami ezúttal fenomenális volt, mélyen beleégett emlékezetünkbe.

Egy új napra virradni, egy új hét kezdetén, a hegytetőn, semmihez sem hasonlítható érzés, szíved-lelked betölti, átitatja boldogsággal. Amíg csak lehetett raktároztuk az élményt, hogy aztán szürke hétköznapokon elővehessük emlékeinkből.

Lassan elérkezett a búcsú ideje a hegytől, elkészült a csoportkép és a piros kereszt turistajelzést követve elindultunk visszafelé.

Piros levelű áfonyacserjék színesítették az oldalakat, az illatos törpefenyők egyre sűrűbben szegélyezték az ösvényt, helyenként keskeny sikátort formáztak, ezen keresztül vezetett a jelzés. Az út mellett egy fából faragott feszület, a közelben egy kolostor harangja szólt, béke és nyugalom lengte be a környéket, mögöttünk a hegycsúcs látszott, ahol előző nap jártunk.

A turistajelzések jól követhetők, a piros kereszttel jelölt útvonalnál figyelmeztető tábla, hogy télen nem járható és valóban, vannak igen keskeny, kitett részei az ösvénynek, amelyek még ilyenkor is odafigyelést igényelnek. A meredek ereszkedő szakasz már esős időben is fokozott óvatosságra int. Egy északos zugban az elmúlt heti havazás nyomai is látszottak.

Gyökerekkel, szikladarabokkal tűzdelt, helyenként lépcsőzetes az útvonal, egy szakaszon acélsodrony segíti a biztonságos haladást, máshol fa korlátok vigyáznak az épségünkre.

Közel kétórányi ereszkedést követően értük el az 1250 m-es tengerszint feletti magasságban található Dörgő-vízesés (Duruitoarea), amely két lépcsős és 25 m-ről zúdul alá, a beszűrődő napfényben még káprázatosabb.

Itt ismét egy hosszabb pihenőt tartunk, fényképek készülnek, van, aki falatozik, mások kövek után kutatnak, aztán indulunk tovább, a párhuzamosan haladó piros kereszt és kék kereszt jelzéseket követve.

A vízeséstől nem messze a lefelé vezető út mentén egy hatalmas, zöld mohával borított fa odvában manó lakot fedezünk fel. A tulajdonosok éppen nem tartózkodnak otthon, csak szürkületkor térnek vissza, addig mi kipróbáljuk a kényelmes kis kuckót.

Innen másfél – két órányi járásra van még a település, széles sétányon haladunk, aztán keskenyebb ösvényen, hegyen-völgyön át, gyönyörű, több száz éves erdőrészeken, ahol tűlevelű és lombhullató fák hatalmas példányai ágaskodnak az ég felé.

A kék kereszt turistajelzést követjük egy ideje, több mély patakvölgyön is átkel az útvonal. A talaj agyagos, esős időben kész lesiklópályává változik a terep.

Az üdülőtelep felső végébe érünk vissza, ahol újabb beruházás készül, bővítik a sípályát és ennek szomszédságában egy kalandparkot is kialakítottak.

Kora délután visszaértünk autóinkhoz, így még egy finom ebéd is belefért a programba, aztán elbúcsúztunk egymástól és a már ismert útvonalon, Borszék érintésével hazafelé tartottunk, két felejthetetlen nap nagyszerű élményével.

Köszönet a túravezetőnknek, aki egy újabb kemény kórházi kezelést követően is vállalta ennek a túrának a megszervezését, és akinek a természet iránti szeretete s kitartása követendő példa mindannyiunk számára.

Lejegyezte,

Péterffy Ágnes-Katalin