Barangolás Zsindelyországban

Nyárelő havának hetedik napján a Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület szervezésében, László Ilonka és László Csaba vezetésével Zsindelyországban barangoltunk.

A jó idő és a szabad mozgás lehetősége a szabad levegőn sokakat arra ösztönzött, hogy a hosszas kényszerpihenőt követően ezúttal ne a négy fal között töltsék hétvégéjüket. Nem felelőtlenül, hanem egymásra figyelve, az érvényben lévő szabályozásoknak eleget téve indultunk utunkra. Érezni lehetett, hogy az emberek valósággal éhezik a természetjárást, a napfényt, a jó levegőt, a határ nyugtató zöldjét, az erdő csendjét, mindenkinek szüksége van az ilyen feltöltődésre. Aki korábban is ezt az életformát választotta az is ott volt, és azok is bekapcsolódtak, akik az elmúlt hónapokban döntöttek úgy, hogy amint a körülmények lehetővé teszik csatlakoznak ezekhez a programokhoz, mert a természetben lenni felüdülés a test és lélek számára egyaránt gyógyír.

Annyi szépség van szűkebb környezetünkben, amelyet érdemes megismerni mielőtt távolabbi vidékek felfedezésére szánjuk magunkat, s miután Csík térségét többször is bejártuk, ezúttal Udvarhely vidékére esett a választásunk, Zetelakával és környékével, valamint Varsággal, a Zsindelyországgal ismerkedtünk.

Túravezetőink ismertetővel készültek a környék nevezetességeiről, így mindenkinek rendelkezésére állt a tájékoztató, melyet a helyszínre érve még  kiegészítettek. Első állomásunk Zeteváralja volt, ahol a Zete tanösvényt jártuk végig, amely az EKE Székelyudvarhelyi osztályának kezdeményezésére lett kialakítva, információs táblákkal, pihenőhelyekkel, a nagyobb biztonság érdekében acélsodronyokkal ellátva. A kertek alatt induló ösvény egyre merészebben kapaszkodik a köves oldalon, s ahogy felfelé tartunk szépen kinyílik előttünk a Nagy-Küküllő völgye takaros településeivel, s ameddig a szem ellát zöldellő erdőkkel borított hegyhátak látványában gyönyörködhetünk. Érik a szamóca, a napsütötte oldalakon, illatozik a kakukkfű, zöldell a határ, dúsulnak a lombok, az utak mentén pipacsok bontogatják vörös szirmaikat, apró csodák mindenütt ott vannak és felfedezésre várnak. A tetőre érve Zeta várának legendáját Kocsis György osztja meg velünk, László Csaba pedig Reményik Sándor: Gyűrűt készíttetek című versét szavalja nekünk, aztán közösen imádkozunk hálatelt szívvel.

Túránk következő állomása Székelyvarság, Zsindelyország, hatalmas székelykapuja alatt áthaladva úgy is érezzük, mintha egy külön kis világba nyernénk bebocsájtást, amely nem is olyan kicsi, a legnagyobb kiterjedésű szórványtelepüléseként tartják számon. Mai túránkon ennek csak egy kis szegletét sikerült bejárni és gyöngyszemei közül a Csorgókő vízesést és egy szemet gyönyörködtető, évszázados fákkal tarkított tisztás közepén, a masszív fából ácsolt kilátót kerestük fel, útba ejtve a híres helyi Parlamentet.

A kétlépcsős Csorgókő vízesés a legszebb arcát mutatta, a sziklalépcsőn gyöngyfűzérek formájában aláhulló vízcseppeket beragyogta a napsugár, ahogy a vízesést körülölelő hatalmas fákat is, balzsam a szemnek, zene a fülnek, ami itt fogadott. Innen csupán 2,5 km-t gyalogoltunk, hogy elérjük a “mutatót”, a kilátót, amelynek tetejéről beláttuk az egész tanyavilágot, tiszta időben pedig még a Déli-Kárpátok vonulatát is lehet innen csodálni, s azok az évszázados bükkök, amelyek a kilátó szomszédságában vannak, olyan éltető energiával töltenek el, amihez foghatót máshol nem tapasztalunk.

Amikor letelepedtem ennek a csodás óriásnak a lombkoronája alá, egy mágnes vonzását éreztem, úgy ragadott magával a hely és az áramló pozitív energia, hogy maradni szerettem volna itt, sokáig. És remélem, máskor is eljutunk még ide, hosszabb időre, arra a helyre, amely közel van hozzánk, mégis távol a világ zajától, hogy a színes vadvirágokkal tarkított, illatozó rétek ölelésében elszórtan épült zsindelyes házikók melegségét, a hagyományokat tisztelő helyiek vendégszeretetét  megtapasztalhassuk.

Köszönet a túravezetőinknek, hogy elkalauzoltak minket eme páratlan világba és ízelítőt kaphattunk szeretett szülőföldünk gazdag értéktárából.

 

Lejegyezte,

Péterffy Ágnes-Katalin