Túrabeszámoló

Xantus kápolna – Hosszúaszó túra

Fergeteg havának tizenhetedik napján, a Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület szervezésében, Kocsis György és Balázs-Bécsi Rozália vezetésével, a korábbi évek hagyományát követve emléktúrára indultunk.

Ezúttal az egykori tatárbetörések története elevendett meg, a hősiesen helytálló eleinkre emlékezhettünk, az 1694-es utolsó csíki ütközetre, amikor Xantus Keresztes királybíró is életét veszítette, neki állít emléket az újjáépített kicsi kápolna Hosszúaszó völgyében.

Egy szép napsütéses, tiszta téli reggelen keltünk útra, mínusz 21 C fokot mutatott a hőmérő, amikor elindultunk Csíkszeredából, annak idején is ilyen kemény tél volt a krónikák szerint.

Fitód elejéről indult a gyalogtúránk a résztvevők üdvözlését, egy alapos eligazítást és túraismertetést követően, innen Hosszúaszó felé vettük az irányt.

37-en meneteltünk jókedvűen a csípős csíki hidegben Fitód házai között, dolgot adva az összes házőrzőnek, majd a faluból kiérve sima terepen folytattuk utunkat, felelevenítve azokat a teleket, amikor ugyanígy csikorgott a hó a talpunk alatt, ilyen volt valamikor az igazi tél.

Később már fenyvesekkel szegélyezett völgyön mentünk tovább egészen a Xantus kápolnáig, ahol kis időre megelevenedett a történelem túravezetőnknek köszönhetően.

A csoportkép elkészítését követően innen kezdődött gyalogtúránk emelkedő szakasza, a Xantus kastély romjaihoz tartottunk.

Az egykori védőkre emlékezve és védelmezőnk Szűz Mária előtt tisztelegve, közösen imádkoztunk a Xantus kápolnánál, ahol László Csaba túratársunk, a helyhez és alkalomhoz illő költeménnyel kedveskedett.

Tovább folytattuk a felfelé tartó útvonalat, a hegygerinc irányába még körülbelül annyit kellett kapaszkodni, amennyit eddig megtettünk, félúton meg is álltunk egy kis napfürdőre, majd tovább emelkedtünk, ekkor már mindenkinél bekapcsolt a belső fűtőberendezés.

A tetőre érve újabb pihenő következett, aztán egy kényelmes útvonalon, erdős részeken és tisztásokon keresztül haladtunk, gyönyörködve az alattunk felsorakozó települések füzérében és a Hargita-hegység hófödte vonulatában.

Ebédünket a gerincút mellett egy napos oldalon fogyasztottuk, ahonnan gyönyörű panoráma tárult elénk, szépen kirajzolódtak a környező települések és az ezeket övező hegykoszorúk.

A friss, fehér hótakarónak gyermekek módjára tudtunk örvendeni, a vállalkozó kedvűek hóangyalkákat készítettek.

A téli túrák előnye, hogy a hótakaró hamar felfedi az erdő lakóinak nyomait, így most is őzek, szarvasok, rókák és medvék útjait kereszteztük.

A Kígyós-puszta felé tartva, már nagyobb hó és egy kis szintkülönbség is adódott, aztán pihenésképpen újabb gyönyörű verset hallgathattunk.

A puszta közelében délnek tartottunk, egy fénysugárral beragyogott erdőrészt átszelve, a fitódi kiindulópontra érkeztünk vissza, szép körtúrát bejárva.

Visszaérkezve megszámláltattunk, veszteség nem volt, csak derű és elégedettség miután mindenki megkapta a névvel ellátott “oklevelét”.

Lejegyezte,

Péterffy Ágnes-Katalin