Túrabeszámoló

A 2025-ös Cserevirág túra

A Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület szervezésében, Márton Adél és Márton Gyula vezetésével virágnéző túrára indultunk Szent György havának huszonhetedik napján. Bár korábban mindig májusban került sor ennek a túrának a megszervezésére, a hirtelen berobbant tavasz arra késztette túravezetőinket, hogy előrehozzák a tervezett programot a virágzás idejére. Döntésük őket igazolta és akik beneveztek erre a túrára, azokat ezúttal sem érte csalódás, a szaglószerveket szédítő színes szőnyeg a legszebb arcát mutatta.

De ne szaladjunk ennyire előre, térjünk vissza az elejére. Vonatoztunk, volt aki Csíkszeredából, a csapat nagy része viszont a csíkszentmihályi állomáson csatlakozott az egyvagonos szerelvényhez, amivel Lóvészig utaztunk, az egyik legszebb vasútvonalon, áthaladva a Karakó-völgyhídon.

Még a túravezetőket is meglepte, hogy milyen sok lelkes résztvevő gyűlt össze, a rövid eligazítást követően pedig az is kiderült, hogy 62-en vágunk neki a 20 km-es távnak, CsEKE tagok és szimpatizánsok, régi és új arcok és külön kiemelném azt a kisgyermekes családot, akik három aprósággal (4, 7, 9 évesek), apró léptekkel, de annál elszántabban vágtak neki az emberes távnak és zokszó nélkül végig is járták.

A kék kereszt turistajelzést követve kapaszkodtunk kifelé a lóvészi állomástól, gyalogtúránk kiinduló pontjától a Lóvész-tetőig (1290 m), miközben többször tartottunk rövidebb pihenőket. Hűvös volt még a reggel, de a belső fűtőberendezések mindenkinél bekapcsoltak amíg kiértünk a tetőre, itt azonban olyan hideg szél beretvált, hogy a környező csúcsok ismertetését és a csoportkép elkészítését követően hamar haladtunk tovább. Az emelkedő szakasz itt véget is ért, innen már csak lefelé ereszkedtünk, termetes kövek és áfonyacserjék szegélyezte ösvényeken, egyre sűrűbbé váló erdőrészen, szerteágazó, jelzetlen útvonalon, amelyen biztos léptekkel kalauzoltak túravezetőink.

Kiértünk a Csorgó kutjához , aminél egy hosszabb pihenőt tartottunk és itt már a Nap is ránk mosolygott. Lóvész felső szakaszának elszórt házai között folytattuk utunkat és megcsodáltuk a tavasz zöldjének árnyalatait, a zsenge zöld nyíres oldalakat, az élénk kék enciánokat, a napsárga gyermekláncfűvel és kankalinokkal tűzdelt dombokat. Távolban már látszott a Kőd-vonulata, szélén a mindenkori ebédlőhellyel, ahonnan panorámás kilátás nyílik a Nagyhagymás sziklavilágára.

Mielőtt elértük volna útvonalunk következő állomását, jólnevelt kutyák által kísért juhnyájjal találkoztunk és kissé távolabb a Balaskó alatt egy békésen legelésző szarvascsorda is lencsevégre került.

Lila színben pompázó, agárkosborokkal tarkított takarón lépkedtünk az ebédlőbe, ahol elfogyasztottuk elemózsiánkat és újult erővel vágtunk neki a következő szakasznak. Túránk egyik legszebb része, a Kőd-erdő következett. Az égig érő erdei fenyők sokasága, a mindenütt üde zöld mohapárna, az őskövületekre emlékeztető bontakozó páfrányok, a sejtelmesen beszűrődő napsugár, a friss fenyőillat ,a madárdal és az elmaradhatatlan tappancsnyomok a vadles környékén, mindig lenyűgöz.

Az erdőből kiérve nyílt terepen folytattuk az utat, így gyönyörködhettünk az elénk táruló panorámában és egyre közelebb kerültünk túránk célállomásához, közben érintettük a Mária út felcsíki szakaszának egy részét, a Madarast és Göröcsfalvát összekötő távot, amit hajdanán Molnár Sándor néhai túratársunkkal jártunk végig, akinek emléke és munkássága mindig velünk marad.

Itt már éreztük a levegőben kavargó bódító virágillatot, aztán kisvártatva megpillantottuk a kisebb-nagyobb rózsaszínű foltokat a fűben. Ahogy megérkeztünk a fáradtság egyből elillant, mint amikor felérsz egy hegy csúcsára és az eléd táruló csoda feledteti az addigi megpróbáltatásokat, örömünk határtalan volt.

A természetjárók és környezetet tisztelő emberek sokkal jobban tudják értékelni azt, amiért megdolgoznak, ugyanakkor azt is látjuk, hogy a könnyebb utat és kényelmet választva sokan terepjáróval jönnek erre a helyre, de ez nem a mi műfajunk. Az is magától értetődő számunkra, hogy a virágokat nem szakítjuk le, nem visszük haza természetes élőhelyükről, csak az élményeket raktározzuk, az érzést, a látványt, az illatot.

Olyan jó ezeken a helyeken elidőzni, a teremtett világra rácsodálkozni, az apró csodákat észrevenni , érzékszerveinket kényeztetni. A nap gyönyörűen ragyogott, a simogató szellő virágillatot szállított, tavasz tombolt és mi örvendtünk, hogy itt lehettünk és megtapasztalhattuk mindezt.

Túránk ezzel még nem ért véget, Vacsárcsiba ereszkedtünk be virágzó vackorok szegélyezte úton, ahol túratársaink Katona Olga és férje szívélyes vendéglátását és szeretetét élvezhettük egy gyönyörű nap zárásaként.

 

Lejegyezte,

Péterffy Ágnes-Katalin