Megemlékezés a Nyerges-tetőn 

Honismeret és természetjárás- két EKE jelszó, ami kitűnően ráillik a vasárnapi Cseke túrára. Együtt ünneplés, egy eredeti 1849-es helyszínen, egy ritka autentikus élmény. S előtte több órás gyaloglás a szélfútta Csíki Havasok gerincen. Mi is történt tulajdonképpen?

A túravezetők példásan gondoskodnak a komoly-tréfás történelmi  alapokról, sőt a daloskönyvről is. A stílusos Kossuth kifli kínálást se feledjük el, egyik alapító túratárs jóvoltából. S közben spontánul kialakul a "Csekergő csoport", aminek "első fegyverténye" több Kossuth nóta megtanulása, amit aztán a hősi temetőben meg az emlékmű mellett énekelünk el, csak úgy a magunk örömére, az ünnep kedvéért. Az éneklési kedv folytatódik, a lázárfalvi buszmegállóban szívélyes helybeli, láda almával jutalmazza a "csekergést".

Hát ezzel maradt mindenki aki eljött velünk vasárnap, s megmaradt - a reméljük a kívülállók felé is közvetített jó érzés, hogy a csekések jól érzik magukat együtt, hogy közösséget alkotnak, hogy jó ebbe a csoportba tartozni.

Köszönet a túravezetőknek s jövőre menjünk többen.

Kedves Zsuzsa

Vissza

Partnerek

Médiapartnerek

Morfondir Erdely.ma