Köves-patak-túra

Szombaton reggel Kovács János hívó szavára sokan jelentkeztünk, pedig a meteorológusok szélviharral, esővel, havazással riogattak. Mi azonban, Csíki-Ekések, akik tudtuk, hogy rossz idő nincs, csak lusta ember, nem riadtunk vissza és pontban 8-kor nekivágtunk az útnak. Autóinkat jó félóra múlva Kirulyfürdőn tettük le pihenni, 75o méteres tengerszínt feletti magasságban. Aztán körülnéztünk. Kicsit szomorúan láttuk az egykor virágzó fürdőtelep omladozó épületeit, hallgattuk túravezetőnk ismertetőjét az itt feltörő borvizek gyógyító erejéről és arról, hogy hajdan székelyek és szászok keresett üdülőhelye volt ez a hely, azután pedig sok éven át kedvelt diáktáborként működött, ahova még távol-keleti gyermekek is szívesen jöttek nyaralni.

Úgy 9 óra körül elindultunk a hegyre. Az első percek a társaság jó részét próbára tették, hiszen itt egy elég rövid távon közel 2oo méternyit emelkedtünk. A meredek szakasz után azonban mintha csak sétáltunk volna a Pálkő 9o3 méteres gerincén, hogy aztán vidám tempóban tegyünk meg a Köves patak mentén közel 1o km-t célpontunkig, a medvehagymákig. Üde látványt nyújtott a bükkerdő alján zöld szőnyegként elterülő medvehagyma-rengeteg. Ezekben a fényes, hosszúkás levélkékben hatalmas gyógyerő szunnyad. Egy svájci természetgyógyász (Johann Künzle) szerint „úgy kellene tisztelnünk a medvehagymát, mint az aranyat, mert nincs a földön még egy olyan növény, amelyik ennyire hatásosan tisztítaná a gyomrot, a bélrendszert és a vért, mint ez.” A néphit szerint nem véletlenül kapta a nevét. Azt mondják, hogy a medvehagyma erős fokhagymaszaga ébreszti fel és csalogatja ki barlangjából a barnamedvét, aki ilyenkor, a tavasz kezdetén, legyengült szervezete felfrissítésére ebből lakmározik. S ha a medvéknek jó, akkor mi is bátran csemegézünk belőle. Gyűjtés, gyönyörködés és lelki felfrissülés után a kora délutáni órákban vettük az irányt visszafelé.

Talán a hagyma miatt, talán az erdő színeinek vagy a gyaloglás örömének hatására, mosolygósan köszöntöttük az út menti sok szép virágot, versenyt daloltunk a madarakkal s az út vége felé elinduló áprilisi esővel mit sem törődve, egy kellemes nap élményeivel gazdagabban tértünk haza.

Petzinger Klára

 

VISSZA

Partnerek

Médiapartnerek

Morfondir Erdely.ma