Dél-Hargita túra

Egy ragyogó nyári reggelen kis csapat gyülekezett a csíkszeredai vasútállomás előtt. A naptár szerint a dátum július 26. Nem vonatra vártak, Pomjánek Béla túravezető hívására érkeztek mindannyian. Én is oda igyekeztem, majd rövidesen indultunk is a szemben hívogató Dél-Hargita irányába. A Lipován nevű városrészt átszelve nemsokára a város nyugati szélén található, egykor virágzó Helvig-fürdőként ismert Szeredai-fürdőhöz érkeztünk. Itt alakult ki a csoport végső összetétele: tizenöt természetbarát turista, a legkisebbektől egészen az idősebb korosztályig. A stranddal átellenben lévő forrásnál pótolhattuk vízkészletünket, majd rövid megbeszélés, tájékoztatás következett az úti célról. A Keleti-Kárpátok belső vulkáni vonulatához tartozó Hargita-hegység a Tolvajos-tetőtől a Hatod-hágóig húzódó, déli része a turisták által ritkábban járt, de természeti értékekben gazdagon bővelkedő. A túra során ebbe a világba nyerhetünk betekintést, persze csak ha nyitott szemmel járunk.

A kék körrel jelzett turistaösvényen folytattuk utunkat, közben a gyógynövényekkel ismerkedtünk. Jobbra a Központi-Hargita csúcsai magasodtak. Visszatekintve Csíkszereda és a fölötte őrködő Somlyó-hegye tűnt fel, ritkán látott panorámában gyönyörködhettünk, ahogy a sűrű betonrengetegből kiemelkedő hegyek uralták a tájat. Az erdőt elérve mindenkinek jól esett a tűző nap elől a fenyvesek nyújtotta menedék. Megjelentek a sűrű kalapos lakói is, a szemfülesebb túrázók akár a vacsorára valót is beszerezhették. „Egy alkalommal minden gomba ehető”-szólt a már jól ismert mondás, mely minden alkalommal mosolyt csal arcunkra. Néhol sáros úton haladtunk a fentről alácsorduló Kis-patak mentén. A gyerekek legnagyobb örömére feltűntek a málnások, de szamócát is találhattunk. Meredek kaptató leküzdése után egy 1050 méter magasan fekvő, erdőtől határolt tisztásra értünk, közepén néhány vén körtefával. Ez a Bilibók-puszta. A körtefák tövében még felismerhetőek egy ház nyomai, ez a névadó gyimesi Bilibók család tanyája. A puszta magasabban fekvő részeiről ugyancsak jó rálátás nyílik a városra. Útvonalunk helyenként érintette a CsEKE hagyományos Dél-Hargita teljesítménytúrájának útvonalát. Az ösvény erdős-ligetes területeken vezetett át, néhány fenyő szomszédságában a hűs vizű Vendelné-kútjánál olthattuk szomjunkat. Ezután nagyrészt nyílt terepen haladtunk, a tisztásokon csak néhol tűnt fel egy-egy magányos bükk vagy gyertyán. Törpefenyvesekkel tarkított, köves havasi réten fogyasztottuk el ebédünket, ahonnan már látszott egyik úti célunk, a fekete fenyvesekkel borított Lucs-tőzegláp kiterjedt kráter maradványa. Hol erdőben, hol pedig tisztásokon lépdeltünk, az esőzések nyomán kialakult méretes tócsákban népes békapopulációkat figyelhettünk meg. Az 1229 méter magas Nagy-Kő-bükke alatt értünk ki a csodás kilátást nyújtó Lucs-mellékére, ahonnan a déli nap megvilágításában a Szentimrei Büdösfürdő házainak bádogteteje csillogott. Innen tovább haladva pár perc alatt Erdély legnagyobb fellápjában, az 1080 méter magasan és 273 hektáron elterülő Lucs-tőzeglápban találtuk magunkat. A kalderában – melyet a szakirodalom szerint a vulkán kirobbanása és magába roskadása hozott létre – az évezredek során felgyűlt a víz, tó alakult ki, melyet később benőtt a moha és eltőzegesedett (hasonlóan a szomszédos Csomád-hegységben található, hírnevét nagyrészt a Szent Anna-tónak köszönhető Mohos-tőzegláphoz). A mára eltőzegesedett terület, egyben az Erdővidék fele folyó Kormos-patak forrásvidéke, mely elvezette a láp felszíni vizeit, ezért a Lucsban, melynek területe több mint háromszor nagyobb a Mohosénál, nem találkozhatunk a már jól ismert apró tószemekkel. A látvány elkápráztató, mesebeli – egyformasága ellenére mégsem egyhangú. A Lucs-tőzegláp különleges tundrai növényzettel rendelkezik, olyan növényritkaságokkal mint a törpenyír vagy a tőzegrozmaring. Igen gyakoriak az áfonyaligetek, fekete gyöngyszemként díszelgő áfonyaszemekkel. A terület az erdei gyümölcs begyűjtők kedvére való helye. A nedvességet kedvelő erdei fenyők alkotják a növényzet jelentős részét, de ezt a fafajtát a környékbeliek mindig is lucfenyőnek (lucs) nevezték, innen a láp neve. Ha bemerészkedünk figyeljünk a tájékozódásra, mert bizony könnyen el lehet bolyongani benne. Nem árt a vízálló lábbeli sem, másképp csak a helyenként kiemelkedő mohabuckákon érzi magát biztonságban az ember. Rövid áfonya, és kapcsos korpafű gyűjtögetés után csatlakoztunk a Hargita kék sávval jelzett gerincútjához. Akinek kedve támadt, rókagombát szedhetett, mások a nyájat őrző pásztorkutyákat szelidítették meg. Meg sem álltunk a Hirtelen- pusztáig, ahol az ösvény „hirtelen” többfelé ágazott. Mi egyelőre a pihenő mellett döntöttünk, egyesek az erdészháznál, mások a méretes fák tövében tüntették el megmaradt élelmüket. Az 1150 méter magasan található pusztáról igen jól látszik a Közép- és Alcsíki-medence, rövid tanakodás után a csíkszentgyörgyi vártemplomot azonosítottuk a messzi távolban. A Hirtelen-pusztáról a hegység ezen részére jellemző füves puszták mentén, a gerincen a Tolvajos-tetőre juthatunk, de mi a város fele indultunk. Az erdőkitermelés által meggyötört út meredeken vezetett lefelé, sokak örömére bővizű forrás mellett haladt el.

Újra a Bilibók-pusztára érve bezárult a túra során leírt kör. A Szécsenybe vezető útra térve elénk tárult az egész Csíki-medence, balról az Olt mentén a Rákosi-, jobbról a Zsögödi szoros tűnt fel, szemben a Csíki-havasok csúcsai sorakoztak, a Szellőtől a Pogány-havason át, egészen a Naskalatig. A látványt a távolban a Hagymás körvonala zárta. Több mint 23 kilométer megtétele után visszaértünk a Szeredai-fürdőig. A részvételt mint mindig, senki sem bánta meg, hisz csodás utunk volt. Mindenkit csak bátorítani tudok, hogy járja be a Hargita ezen részét, ugyanis Csíkszeredából ennyire könnyen elérhető és magával ragadó kilátást nyújtó helyeket keresve sem igazán talál az

 

VISSZA

Partnerek

Médiapartnerek

Morfondir Erdely.ma