Kétnapos túra a Csíki-havasok gyimesi mellékgerincén

A Háromszéki EKE és a Csíki EKE közös szervezésében került sor 2014. július elején a hagyományosnak mondható gyimesi gerinctúrára. A Gyimesi-hágótól a tizenhét fős társaság a Péter havasa felé vette az irányt. A túra során a szép kilátás mellett végig gyönyörködhettünk a szebbnél szebb virágokban (pl. zergeboglárka, hüvelyes gyapjúsás, turbánliliom), amelyek hihetetlen mennyiségben borították a domboldalakat. A motorsírülőnél töltött kis pihenő után feltöltöttük vízkészleteinket, így indultunk tovább a Péter-havasra, ahol elköltöttük korai ebédünket. Később egyszer csak tíz vágtató ló közeledett felénk az úton, akik az erdőből tűntek elő, és nagy sebességgel szaladtak felénk. Ahogy a lovak közeledtek felénk, lelassítottak, és az útról letérve inkább a bal oldali tisztást választották, így kikerültek az utunkból. A lovak mellett túránk során nem találkoztunk annyi pásztorkutyával, mint amennyire előzetesen számítottunk, így nem háborgatták az utunkat.

A Bot-havasi kis pihenőnk közben lengyel autós turisták szólítottak meg minket, akik terepjárókkal jöttek fel a hegyre, és tőlünk érdeklődtek, hogy melyik úton tudnák autóval folytatni útjukat. Az útbaigazítás után magukra hagytuk őket, hiszen előttünk még sok kilométer állt. Az utunkat továbbra is színpompás rétek szegélyezték. A sárga, a kék, a lila, fehér és a zöld színek lenyűgöző és felejthetetlen látványt nyújtottak.

Így jutottunk el az Apa-havasra, ahol evés után a keresztnél elkészítettük a minden túrán szokásos csoportképet. Innen már látszott a célállomásunk, Gyimesbükk. Erdőn-mezőn haladva ezután több határhalmot is megnéztünk, hiszen túránk jórészt az egykori magyar-román határon haladt. A Hideg-kúti forrásnál jól esett a hideg víz, sokan a lábukat is belemártották a jéghideg vízbe. Rövid pihenő, és felfrissülés után indultunk tovább a Rákóczi-vár felé. A csapat néhány tagja előresietett, mivel páran csak egy napra jöttek, és így el akarták érni a kilenc órás vonatot. A többiek kényelmes tempóban haladtak tovább.

A tisztásokról már tisztán kivehető volt a gyimesbükki vasútállomás egyre közeledő tekintélyes épülete. Miután a Pipáson elolvastuk a 32-es határvadászokról szóló információs táblát, ereszkedés közben többször derékig érő fűben gázoltunk, a végén pedig az egykori lövészárokban haladva értük el a Rákóczi-várat. Itt a lemenő nap aranyló fényében készítettünk néhány felvételt, majd leereszkedtünk az Őrházhoz, ahonnan szállásunk csupán néhány lépésre volt, de utunk mégsem egyenesen oda vezetett, hanem a legkellemesebb pihenőhelyre: a kocsmába. Az itt elfogyasztott sör után a szálláson kapott kitűnő, két fogásos vacsora is jobban csúszott, amely után mindenkit hamar elnyomott az álom.

Vasárnap reggel kényelmesen megreggeliztünk, és közben összeismerkedtünk egy fiatal magyarországi hátizsákos túrázó házaspárral, akik szintén a szállásunkon töltötték az éjszakát. A nap során többször találkoztunk velük. Együtt indultunk a Kontumáci-kápolnához, ahonnan a második napi rövid túránk kezdődött. A kápolna, és a megmaradás oszlopainak megtekintése után meredek, sűrű növényzettel benőtt ösvényen vágtuk az utat felfelé a Bilibók-tetőre. Út közben szép kilátás nyílt az Apa-havasra, és a gyimesi völgyre. A virágtengerre a második napon sem lehetett panaszunk, talán még az első napinál is színesebb réteken át vezetett az utunk. A virágok mellett a gazdag szamócatermés is megörvendeztetett minket.

A Bilibók-tetőre érve többen nagy gyűjtögetésbe kezdtek, mivel a rét tele volt kakukkfűvel. A gyűjtögetést, illetve az ebédünket egy nyughatatlanul bőgő fiatal bika próbálta kellemetlenné tenni, de nem hederítettünk rá, inkább időnként elkergettük, ám minduntalan visszajött, hogy kifejezze nemtetszését. Visszaereszkedve Gyimesbükkre, a település határában a patakba ülve hűsítettük magunkat, illetve később a kocsmában sörrel. Túránk a Csíkszeredába tartó vonatra ülve ért véget. Az együtt töltött két nap nagyon szép élményekkel gazdagította a résztvevőket, színességéről pedig a látványos túraútvonal mellett a virágok színei is gondoskodtak.

Partl Alexandra Petra, résztvevő

2014. július 5-6.

VISSZA

Partnerek

Médiapartnerek

Morfondir Erdely.ma