Túra a Cecelére

A Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület ezúttal egy kevésbé ismert hegyre, a Csíki-havasok utolsó, legdélebbi csúcsára, a kitűnő kilátást nyújtó Cecelére szervezett túrát. A reggeli hűvös idő ellenére rekordszámú természetbarát gyűlt össze a találkozóhelyen, közel félszázan indultunk útnak Csíkszeredából személygépkocsikkal, hogy majd gyalogosan hódítsuk meg a Csíki havasok utolsó déli végvárát.

Rövidesen a 876 méteren fekvő Nyerges-tetőre, túránk kezdőpontjához értünk, ahol az autókat és a Tuzson János tábornok csatájának színhelyét jelző emlékművet magunk mögött hagyva, meredek, fenyvesekkel övezett erdei úton haladtunk, míg egy tágas tisztáson, a szép kilátást nyújtó Len-kertben találtuk magunkat, ahol az antennát elhagyva rövid pihenő következett. Ki-ki kedve szerint falatozott, a tájat fotózta vagy túravezetőnk jóvoltából az egész kirándulást végigkísérő tavaszi virágokkal ismerkedett. Utunk ezután a Nyerges-gerincen folytatódott, mögöttünk még látszott az egyre csak távolodó Pap-hegye, előttünk a sáros részeken medvenyomkat fedezett fel a csapat. Nyílt terepen lépdeltünk, az út mentén kisebb emelkedők, majd ereszkedők váltogatták egymást. Közben a nap sugarai is előbukkantak, a távolban őz nyargalt az erdő sűrűje felé. A Balázs dombján a hozzáértők földrajzi ismertetőt tartottak, mely magába foglalta a környező hegyek bemutatását földtani szempontból is. A fák közt felbukkant a Csomád összetéveszthetetlen vulkáni kúpja, a völgyben pedig a környező falvak templomai hívták fel magukra a figyelmet. Folyamatosan délre haladva, kisebb kanyarok után újból elszórt fenyőkkel, nyírfákkal és borókabokrokkal tarkított tisztásra értünk. A fákon néha megjelent a kék sáv turistajelzés is.

A nyitott szemmel járók nyugaton felfedezhették a Dél-Hargita vulkáni hegyláncának csúcsait, keleten meg a Csíki havasok vonulata hívta fel magára a figyelmet. Kisvártatva a Cecele lábához értünk. Az előttünk magasodó impozáns csúcsra meredek út vezetett, melyet gyorsan leküzdöttünk. Az 1173 méter magas csúcsról a látvány mindenkit bőven kárpótolt. A Csíki-havasok déli végváráról csodás panoráma tárult elénk. Minden irányból hegyek látszódtak, melyeket a tapasztalt túrázók ismertettek. Nyugaton a Dél-Hargita csúcsai, a Kakukk-hegytől, a Mitács-pusztán át a Nagy-Piliskéig. A Csomád-hegycsoport mintha csak hajszálnyi távolságban lenne. Délnyugaton a Bodoki-havasok gerince és a Büdös emelkedik, kőhajításnyira a híres Bálványosvár tornya tűnik fel. Délen a Torjai-hegyek és a Háromszéki-medence találkozása. Kelet felé fordulva az utunkat végigkövető Csíki-havasok és a Kászonok állnak velünk szemben, a háttérben halványan a messzi Nemere vonulata bukkan elő. A kötelező csúcsfotó elkészítése után már nem sokat időztünk a csúcson az egyre erősödő szél miatt, leereszkedve védett helyen fogyasztottuk el harapnivalónkat.

Visszafele teljesen más szemszögből figyelhettük meg a tájat. Az időjárás nekünk kedvezett, a napsütéses meleg időben mindenki saját tempójában haladt visszafelé, gyönyörködve a mesés vidékben és a sokféle virágban. A távolban fehéren csillogó mészkősziklák sejlettek fel, bizony, ez a Hagymás festői csoportja, a Nagyhagymás-Egyeskő-Öcsém láncolata. Összegeztük a túra során megismert rengeteg növényt, melyek nevét nem könnyű megjegyezni, de a jegyzetelés megkönnyítette dolgunkat: fehér acsalapu, pirosló hunyor, bársonyos tüdőfű, tavaszi kankalin, berki szellőrózsa, kikeleti hóvirág, odvas keltike, kétlevelű csillagvirág, bogláros szellőrózsa, sárga tyúktaréj, salátaboglárka, martilapu, arany veselke és háromszínű árvácska. Közel tizenötféle virág, köztük sok gyógynövény olyan tisztásokon, melyeket néhány hete még vastag hóréteg borított. Így értünk vissza a Nyerges-tetőre, amely egyben a túra végpontja is volt, és indultunk vissza Csíkszereda irányába. Mindenki egy mozgalmas napot tudhatott maga mögött, és reméljük, nem lankad a kiránulók kedve, és a tavasz beköszöntével egyre többen vállalkoznak, hogy megismerjék, illetve bejárják a Keleti-Kárpátok gyönyörű bérceit.

Capcalo Dániel

 

 

Hosszabb kihagyás után jelentkeztem a Csíkszéki Erdélyi-Kárpát Egyesület március huszonkilencedikére hirdetett Cecele-túrájára. Túravezető Pomjánek Béla  tanár. A túra meghirdetett hossza tizenöt km, szintkülönbség háromszáz m. Megbírom? Megbírom!
Indulás a Penny üzlet parkolójából kicsi kocsikkal a Nyerges-tetőig. Az emlékmű lábánál formálódott a csapat. A szép idő, valamint a nem túl nehéz túra ígérete negyvenhét embert és egy kutyát csalogatott a természetbe.
A friss reggel, és lelkesedésünk  hatására nagy sebességgel indultunk a Csíki-havasok legdélibb vonulatának a megmászására. A meredek kapaszkodó hamar megállást parancsolt. Itt tartottuk az első növényismertető pihenőt. Első felfedezett virágaink a henye boroszlán, acsalapu, martilapu, pirosló hunyor, erdei szellőrózsa voltak. Az erdőből kiérve utunk során mindvégig Kelet felől kerültük meg a Nyerges kisebb csúcsait, mint a Len-kert, Balázs-dombja vagy a Töris. Végig a gerincen haladtunk, váltakozva érintettünk egy-egy kisebb erdőt vagy hegyi legelőt. Friss vaddisznótúrás,őz és medve lábnyom figyelmeztettek bennünket, hogy a havasi vadak életterébe értünk. Bár csapatunk nem zajongott túlságosan, egy őzikét kiugrasztottunk rejtekéből. A többi nagyvaddal szerencsére nem találkoztunk. A gerinc két oldalán hamarosan hóvirágok bólintgattak felénk néhol sűrűn, helyenként pedig elszórtan.
Egy újabb biológialecke következett, ezúttal egy gyönyörű kék csillagvirág-mezőben. Megtudtuk, miért nem fagynak meg a tavaszi virágok  a fagyos reggeleken sem, hogy a tüdőfű kétféle virágszíne az antociánnak tulajdonítható, hogy a hóvirág ultraibolya sugarakat ver vissza és azok segítségével csalogatja a rovarokat.
A virágok mellett meg-megálltunk csodálni a tájat. A mély csendet csak a hollók károgása és egy favágógép zúgása, valamint a nyomában kidőlő fa recsegése törte meg. 
Három és fél óra gyaloglás és egy igen meredek kapaszkodó után végül felértünk az 1173 m magas Cecele-csúcsra. Nevét állítólag a gidófalvi születésű Czecz János  örmény-székely származású  honvédtábornokról, az erdélyi sereg ideiglenes parancsnokáról kapta, aki a szabadságharc leverése után külföldre menekült  és Buenos Airesben hunyt el. A város egyik főterén lovasszobor őrzi az emlékét.
A csúcsról csodálatos kilátás nyílt a Kászoni-medencére, az Olt völgyére. Keleten a Berecki- havasok, a Nemere, Nyugaton a Dél- Hargita hegység 
Nagy-Murgó, Piliske, Kakukk-hegy vonulatai látszottak. Igazán közelinek tűnt a Bálványos, illetve Csomád-hegység. Fényképezés, rövid történelmi-földrajzi és geológiai tájékoztató után siettünk le a csúcsról, ahol a szép idő ellenére igen erős szél fújt.
Visszaúton egy szélvédett helyen megebédeltünk, majd hazafelé indultunk, már lassított tempóban. A kiindulási pontnál, az emlékműnél örömmel szemléltük a még mindig szép koszorúkat és gondolatban kegyelettel adóztunk Gál Sándor elesett katonái emlékének.
Dani túratársunk pontos kimutatása alapján a 2,8 km-es átlagos sebességgel megtettünk 19,2 km-t. A korfa - hála a túlsúlyban levő ifjaknak - fiatal volt. Legfiatalabb résztvevő hat éves, a legidősebb hetvenöt éves volt. Természetismeretünket a túravezető és két túratársunk bővítették. Köszönet érte! 
Kár, hogy nem voltál közöttünk!

Buzogány Teréz, résztvevő.

VISSZA

Partnerek

Médiapartnerek

Morfondir Erdely.ma