Sátrazás az Istenszékén

Január 14-én, szombaton felkerekedtünk, hogy idén is megejtsük az immár hagyományosnak számító istenszéki sátrazást. Borongós időben indultunk, s mintegy négy órai vonatozás után megérkeztünk Dédabisztrára. Sűrű hóesés fogadott, mely egészen a magaslatig elkísért, felhőbe burkolva bennünket.

A csúcsra érve azonban kellemetlen meglepetés ért: a forrásunk – melynek friss, nulla fokhoz közelítő vízébe vetettük minden reményünk, mivel vízkészleteink alaposan megcsappantak a meredek emelkedőn – elapadt. Így esti óráinkat kénytelenek voltunk hóolvasztással tengetni, „finom” füstízű hólevet szürcsölgetve... Túravezetőnk javaslatára, mivel úgysem találtunk vizet, elhagytuk a megszokott táborhelyet, és a túloldalon kerestünk menedéket a fenyők boltozata alatt. Mindeközben rendületlenül havazott, s az eleinte lábszárközépig érő hó lassan félméteresre dagadt: legalább volt miből vizet nyerni. Sietve felhúztuk a sátrakat, majd ki-ki elfogyasztotta ebédjét. Ezután szieszta következett, de vállalkozó kedvű, fáradhatatlan ifjaink ekkor láttak csak igazán munkához: nekilódultak a fahordásnak, s vacsorára már jóízűen ropogott a tűz. Mint lámpa a szúnyogot, éjjeli lepkét, úgy vonzotta a tábortűz is a hálózsákba burkolózó, didergő turistákat. Éjfélig folyt a tűzhely körüli „zorbázás”, a füstöt kerülgetve ugyanis egy távoli szemlélőnek úgy tűnt volna, mintha valami titokzatos körtáncot járnánk. Abbéli igyekezetében, hogy megszabaduljon terhétől, mindenki nagylelkűen kínálgatta az elemózsiát: körbejárt a muffin, a kolbász, na meg a butykos.

Másnap reggel nagy lakomát csaptunk a maradékokból, és sátorbontás után, kevéssel dél előtt útnak indultunk. Amint a szintgörbéken bukdácsoltunk lefelé, mintha a havazás is alábbhagyott volna, így egy sziklateraszon néhány percig rálátásunk nyílt a Maros völgyére (a Szék azonban továbbra se mutatkozott). Egyesek már érezni vélték a völgyből felszálló csíki sör illatát, ezért megszaporázták lépteiket. Hamarosan a nap is előbújt, újabb és újabb völgyek, kilátások tárultak elénk. Alig győztünk betelni az áldott napfénnyel, ám mire feleszméltünk, megint beborult, és már az utolsó métereket róttuk az országúton, sűrű havazás közepette. A fennmaradó időt egy vendéglőben ütöttük agyon, sör, miccs és pacalleves társaságában.

Mikor felültünk, a behavazott, néma vonat egyszeriben megtelt zsibongással, hazáig meséltünk, tréfálkoztunk. Túravezetőnk ünnepélyesen átadta a rovásírással kitöltött, díszes oklevelet, mely azt bizonyítja, hogy részt vettünk a kiránduláson, s társaságunkkal gyarapítottuk ezt a vidám kompániát.

 

VISSZA

Partnerek

Médiapartnerek

Morfondir Erdely.ma