2013. március 22., péntek

EKE-napi pályázat: Gyerekszemmel, állatbőrben

Az Erdélyi Kárpát-Egyesület pályázatot hirdet az EKE-nap alkalmából minden iskolás számára, fogalmazást és színes rajzot várva Gyerekszemmel, állatbőrben címmel.

EKE-napi pályázat: Gyerekszemmel, állatbőrben

Az Erdélyi Kárpát-Egyesület pályázatot hirdet az EKE-nap alkalmából minden iskolás számára, fogalmazást és színes rajzot várva Gyerekszemmel, állatbőrben címmel.

Újabb feladványt eszeltünk ki számotokra, reméljük, kedveteket lelitek a megalkotásában. Az EKE napjára immár hagyományosan hirdetünk meg fogalmazás-pályázatot, mindig más és más témával. Ezúttal egy különleges túrára hívunk benneteket, arra buzdítva, engedjétek szabadjára képzeleteteket, böngésszetek szakkönyveket, majd vessétek papírra nem hétköznapi élményeteket.



A történet szereplői Ti vagytok, és két utat követhettek:

1. Kipécéztek egy, a természetben élő állatot, bőrébe bújtok, és az ő életén keresztül figyelitek a turistákat, azt, hogy hogyan viselkednek a természetjáró emberek.

2. Emberként figyelitek meg az állatokat, keresve azokat a helyeket, ahol ezek élnek, utánanéztek, mivel táplálkoznak, és milyen kapcsolatuk van az emberekkel, illetve ez hogyan hat rájuk.

Mindkét esetben érdemes utánanéznetek az állat élőhelyének, szokásainak, hogy ne rugaszkodjatok túl messzire a valóságtól. Sárkányevő kis nyuszikról ezúttal sem előnyös írni, mert mi arra vagyunk kíváncsiak, hogyan látjátok Ti a természet, állatvilág és emberek háromszögének együttélési előnyeit, hátrányait. Ha túl bonyolultnak tűnik a feladvány, kérünk, szüleitekkel, tanítóitokkal beszélgessetek el, mielőtt alkotáshoz látnátok.

Tavalytól bővítettük a pályázók kategóriáit, hogy a legkisebbektől a legnagyobbakig minden iskolásnak lehetőséget adjunk a megmérettetésre. Így tehát az I–II., III–IV., V–VI. és VII–VIII. osztályosok korcsoportja mellett a IX–XII. osztályosok kategóriájába tartozó tollforgatók alkotásait is várjuk. A hangsúly a fogalmazáson van, ezt egészíti ki a rajz, melyet kötelező módon a pályázó egyedül kell hogy elkészítsen. A beküldött írások terjedelme egy kézzel írott oldal vagy 3600 betűjeles gépelt szöveg lehet (helyközökkel együtt).

Beküldési határidő (az e-mail küldésének vagy a postai bélyegzőnek a dátuma): 2013. május 12. Postacím: S.C.A., 400750

Kolozsvár (Cluj), O. P. 1., C. P. 41. E-mail: ekenap@eke.ma. Az elektronikus levél tárgyaként, illetve a borítékon kérjük feltüntetni: EKE-napi pályázat, valamint külön lapra felírni a beküldő nevét, postacímét, életkorát és azt, hogy hányadik osztályos.

A beküldött pályamunkák legjavát az Erdélyi Gyopár kéthavi folyóirat közli majd, a díjazásról is e lap hasábjain értesülhetnek az érintettek. A díjakat a XXII. EKE Vándortábor nyitóünnepségén, július 29-én adjuk át. Sok sikert kíván az Erdélyi Gyopár szerkesztősége.

Díjak:

I. díj: egy háromnapos Élmények Iskolája program Szovátán az Outward Bound Ifjúsági Központban (az Outward Bound Románia felajánlása); 2014-es EKE falinaptár; kétszemélyes belépő a brassói kalandparkba és egyéves előfizetés az Erdélyi Gyopárra;

II. díj: egy Columbia-túratermék, kétszemélyes belépő a brassói kalandparkba és egyéves előfizetés az Erdélyi Gyopárra;

III. díj: egy Konus S-Kompass iránytű és egy Light My Fire mini tűzgyújtó (a Mormota webáruház ajándéka), kétszemélyes belépő a brassói kalandparkba és egyéves előfizetés az Erdélyi Gyopárra.


Partnerek

Médiapartnerek

Morfondir Erdely.ma