Túrabeszámoló

Közeledett a hétvége és én egyre inkább úgy éreztem, hogy kihagyom a hétvégi túrázást. Ilyent rég nem tettem, de most úgy éreztem, hogy nagyon szeretnék bekuckózni egy jó könyvvel, kizárni a külvilágot, belebújni egy történet szereplőjének álomvilágába. Egészen péntek délig tervezgettem a bekuckózós hétvégét, aztán rám jött a mehetnék, a túraéhség. Túratársaktól sokszor hallottam, hogy akit a természet beszippant, annak menni kell, ha esik, ha havaz. Ezt éreztem most én is. Kezdett hiányozni az erdei, hegyi levegő friss illata, a természet újabb arcának felfedezése, az a csoda, ami tőlünk függetlenül gördülékenyen működik, elvarázsol vagy néha elriaszt. Számba vettem a hétvégi elvégzendő feladataimat s rájöttem, hogy minden meglesz úgy is, ha a túrázást is megejtem. Egy gyors üzenetváltás és a több túralehetőség közötti választás után már csak az időjós előrejelzésére figyeltem. Szombat délelőtt 11 óráig 15 százalék esőt mutatott, de csak maximum 2 mm csapadékkal, majd napsütést. Úgy gondoltam, hogy mindez belefér, nem fog elriasztani. Szombaton reggel másodmagammal indultunk el a Csíkszéki EKE által szervezett túrára, amely a csíkszentimrei Büdösfürdőről indult 9 órakor, az Ángyélika-csúcsra (1537 m), amely a Déli-Hargita hegységben, a Kakukk-hegy (1558 m) közelében található. A Katrosától egy ködfüggönyön keresztül mentük a Nyerges-tető felé, néha fel-felszakadozott és próbált a nap is megmutatkozni. Aztán elénk tárult a Csíki-medence tisztán, a nap sugaraival beragyogva, ködnek híre-hamva sem volt. Büdösfürdőre érve újra leereszkedett a köd, de reméltük, hogy itt is nemsokára ragyogva fog sütni a nap. Balázs-Bécsi Rózália és Kocsis György túravezetők, már a helyszínen voltak érkezésünkkor, általam több ismerős és ismeretlen túrázóval egyetemben, és még folyamatosan érkeztek utánunk is. Útközben találgattuk, hogy hányan leszünk, Kati azt mondta lehet négyen, mert egy autót sem láttunk Büdösfürdő felé, én pedig 20 főre saccoltam. Aztán a megszámlálás után kiderült, hogy 37-en, azaz Dorka kutyussal 38-an vágunk neki a túrának. Következett Gyuritól egy rövid tájékoztató, amelyből megtudtuk, hogy ugyanazon az útvonalon kell haladni az Ángyélika csúcsra is, mint a Kakukk-hegyre, csak balra letérünk mielőtt elérnénk a Kakukk hegyi menedékházat. A Kakukk-hegy csúcsa fákkal körbe van véve, nincs rálátás a környező hegyekre, míg az Ángyélika csúcsáról, szép időben fantasztikus kilátás van. Mindezt követte a túrázási szabály ismertetése, amely szerint a túrázó a túravezetőt nem előzheti meg és a sepregető (a csoport utolsó, megbízott felügyelőjét) mögött sem jöhet. Aki nem tartja be egy láda sör a büntetés. Mindezt mosolyogva vettük tudomásul, de ugyanakkor mindez a biztonságos túrázásnak is feltétele. Indulás előtt a túravezetőnk kérésége még egy hálaadó imára is sor került, megköszönve, hogy felkelhettünk, együtt lehetük és kértük Istent, hogy kísérjen végig utunkon.

Borús, ködös időben indultunk neki a hegynek, egy erdei úton, amely sárral és pocsolyákkal keresztezte útunkat. Alig tettünk meg egy kilométert és elkezdett csepegni az eső, majd úgy tűnt, hogy egy igazi, őszies, esős napnak nézünk elébe. Fölvettük az esőköpenyeket, beálltunk a fák alá és vártunk, hátha csillapodik az égi áldás. Néhány perc múlva, mintha csendesedett volna, így elindultunk a kék sáv turistajelzést követve. Az erdőből kiérve, még jobban esett az eső, már a fák sem védtek, a köd is közénk ereszkedett, benne voltunk az előre jelzett 15%-es esős sávban. Mivel már voltak, akik vissza szerettek volna fordulni megálltunk és túravezetőnk tanácsára mindenki eldönthette, hogy továbbmegy, vagy visszatér. 19-en továbbmentünk, Dorka kutyával együtt 19-en pedig megtértek.

Ahogy a csapat ketté oszlott és mi elindultunk kitűzött célunk felé, elállt az eső, meglebbent a szél, amely kiűzte a ködöt s felsejlett a felhők között a kék ég. Egyszeriben mindenkinek jobb lett a kedve, habár a napsütés még váratott magára, de tudtuk előbb-utóbb ő is érezteti melegét. Amikor a Kakukk hegy felé vezető útról eltértünk balra, az Ángyélika felé, már csak egy fél órai utunk volt, amikor újra esni kezdett az eső, amely végig kísért a csúcsig. Szerencsére egy angyali menedékhely várta csapatunkat, ahová gyorsan egy része a társaságnak be is kuckózott, hogy elfogyassza elemózsiáját. Aztán egyszer csak kisütött a nap és a szél is meglebbent kifújva a nehéz szürke felhőket a fejünk fölül. Feltárult a Kakukk-hegy és pompás kilátás nyílt körbe-körbe. Ahogy az időjós mutatta 11 óráig tartott az esős idő, utána kellemes, gyönyörű napsütésben volt részünk. Aki felmert mászni a csúszós-vizes falétrán a csúcson levő kilátóra még pompásabb kilátásban részesült. Aztán elkészültek a csúcsfotók és verőfényes napsütésben elindultunk vissza. Közben még meg-megálltunk, élveztük a nap sugarainak átható melegét, megcsodáltuk a mohák és zuzmók különleges világát. Nem hiányzott most sem bundás Mackó különféle nyomainak jelenléte, amelyből próbáltuk megfejteni, hogy épp mit evett, nincs-e benne kicsi csengő, esetleg nem-e ő is az Ángyélika felé vette útját.

Leérve az autókhoz, újra összegyűltünk, túravezetőnk őszinte sajnálatát fejezte ki, hogy a túrák alatt ért, normálisnak tekintendő 4-5% veszteség helyett, ma ez 50% volt sajnos. Az igazság az, hogy a maradék 50% nem igazán kesergett, hiszen egy nagyon szép túranapot tudtunk magunk mögött. A táv nem volt sok, mindössze 12 kilométer, az emelkedő 450 méterét szinte észre sem vettük.

Köszönet a szervezésért, a túravezetésért, egy újabb felejthetetlen élményért!

Vántsa Judit